Egy családfa soha sincs készen. Mindig történnek születések, házasságok és halálesetek. Ezek naprakész vezetése az információk lassú áramlása miatt gyakorlatilag lehetetlen. Ezek azonban a könnyebb esetek. Ennél sokkal nehezebb feladat, ha egy tömbben élő csoportot kell összekapcsolni az eredeti családfával. Szerencsére több ilyen sikerről is beszámolhatok.
Sikerült összekapcsolni a pestis miatt kiszakadt és Vágkiráyfára küldött gyereket a nemeskosztoányi családfával. A kiszakadás oka a pestis volt, de a háttérben egy második házasság állt. A pestis miatt elküldött gyereket a szülők halála után az idősebb testvérek nem fogadták vissza. „Ottfelejtették” Vágkirályfán.
Ugyanígy sikerült visszakapcsolni a Lőrinc első házasságából származó két fiúgyereket is, akiket az új feleség (Justh Róza) nem fogadott be és Lőrinc elküldte őket juhásztanulónak és így kikerültek a családból. Ez a két fiú lett az őse a KolonRévkomárom és a Taszármalonya-Balassagyarmat-Budapest ágnak.
Könnyebb eset volt a Tolnai ág visszakapcsolása. Ebben az esetben vallási okai voltak a szakításnak. Így kerültek vissza a tolnaiak, miskeiek, bogyiszlóiak és siklósiak a nemeskosztolányi családfába.
Ugyancsak sikerült felderíteni Kosztolányi Dezső vonalát is. Ez nem az én érdemem.
A hátralévő fontosabb feladatok:
Az 1700-as évek elején Mihály Sopronon keresztül leköltözött Torontálalmásba, most Jabuka. Ennek az ágnak a bekapcsolását pillanatnyilag lehetetlennek tartom. Megmarad az utódoknak.
A tolnai Ferenccel együtt még két testvér tutajozott le Tolnába. A másik kettő Bonyhádon kötött ki, de kb 50 év elteltével tovább költöztek Bácskába. Máig sem tudjuk honnan származik a másik két testvér. Talán megoldható.
Élnek még Kosztolányiak Léván, Kostyánban és Miskolcon. Most ezzel foglalkozom.
A hódoltság utáni betelepítések alkalmából jöttek le Kosztolányiak a Tápió mentére, Szegvárra és Hódmezővásárhelyre. Ez sem lesz könnyű feladat.
A médiából értesültem, hogy élnek még Kosztolányiak Kántorjánosiban, Debrecenben és Szegeden is. Az ő kapcsolataikat is szeretném felderíteni.
Ide tartozna még a nem vérszerinti Kosztolányiak bemutatása is.
Nem kevés feladatot jelöltem meg. Amennyit erőm és a hátralévő időm enged, igyekszem megoldani.